Schuon Alltrucks

Járműszerviz – Teljeskörű szerviz- és műhelyrendszer

A teljeskörű szerviz- és műhelyrendszer partnere vagyunk.

„Alltrucks”-nak azt a teljeskörű szerviz- és műhelyrendszert nevezzük, amelyben a haszongépjármű-ágazat három igen erős vállalata – a Bosch, a Knorr-Bremse és a ZF Friedrichshafen AG – egyesíti szakértelmét. Európa-szerte működő műhelyhálózatunk átfogó szervizszolgáltatásokat nyújt a haszongépjárművek számos márkára kiterjedő karbantartására és javítására.

Járműszervizünkben a hálózat valamennyi szolgáltatását biztosítjuk.

Így – a személygépkocsik magánszemély tulajdonosaitól kezdődően a kisiparosok kisteherautóin át egészen a pótkocsival, vagy felépítménnyel érkező tehergépjárművekig – valamennyi ügyfél kívánságát képesek vagyunk teljesíteni. Ezzel egyértelműen bővítettük járműjavító műhelyünk szolgáltatásainak körét, az új, gépjármű márkák és típusok széles körében használható diagnosztikai rendszernek köszönhetően pedig rugalmasan és gyorsan tudunk eleget tenni vevőink igényeinek. Ez a partneri kapcsolat elsősorban az egyre összetettebbé, bonyolultabbá váló járműrendszerek és az igények, elvárások folyamatos növekedése miatt jelent lényeges előnyt. A DIN ISO 9001 szabvány előírásai szerinti tanúsítás mellett a járműszerviz jelenleg is az Alltrucks ellenőrzése alatt áll: E körbe tartozik egyebek közt a műhely – mestervizsgával rendelkező dolgozókból, szerelőkből, műszerészekből és egy gyakornokból (szakmunkástanulóból) álló – csapatának továbbképzése és oktatása.

Haiterbachi műhelyünkben haszongépjárművek, kisteherautók, építőipari és mezőgazdasági gépek, valamint személygépkocsik karbantartása és javítása történik.

Ezen kívül utánfutó- és pótkocsi-szervizt is biztosítunk, továbbá felépítmények javítását is vállaljuk. A legmodernebb diagnosztikai rendszerrel valamint fékpaddal rendelkező műhelyben ezen kívül törvényben rögzített vizsgálatok (kipufogógáz-kibocsátás, műszaki és biztonsági vizsgálatok) is folynak. Üzemzavar, illetve defekt esetén ügyfeleink igénybe vehetik 24 órás szervizszolgálatunkat, melyhez saját szervizkocsink a nap 24 órájában rendelkezésre áll.

Minden márka és minden szolgáltatás – Az Ön számára biztosított előnyök áttekintése:

A haszongépjárműpiac folyamatosan változik: A járművek egyre hatékonyabbakká és biztonságosabbakká válnak, kibocsátásuk folyamatosan csökken, a járműrendszerek összetettebbekké, bonyolultabbakká válnak, a vegyes járműpark pedig már elvárás. Mindezek következtében a karbantartással és javítással szemben támasztott követelmények is növekednek.

Az Ön professzionális haszongépjármű-szervizének általunk biztosított megoldása az Alltrucks Truck & Trailer Service, amely a vezető autó- és haszongépjármű-beszállítók, azaz a Bosch, a Knorr-Bremse és a ZF vállalat közös márkája. Az „Alltrucks”, azaz a teljeskörű szerviz- és műhelyrendszer a könnyűtől egészen a nehéz haszongépjárművek, utánfutók és pótkocsik, buszok, építőipari és mezőgazdasági gépek diagnosztikája, szervize, karbantartása és a javítása terén is számos márka tekintetében hozzáértést, szakértelmet biztosít Önnek.

Szolgáltatások:

  • Haszongépjárművek, kisteherautók karbantartása és javítása
  • Utánfutó- és pótkocsi-szerviz
  • Felépítmény-javítás
  • A legmodernebb diagnosztikai technika
  • Törvényben szabályozott vizsgálatok (műszaki vizsgálat (HU), kibocsátás- (AU) és biztonsági vizsgálat (SP))
  • 24 órás szerviz-szolgálat
  • Targoncák ismétlődő átfogó, biztonsági vizsgálatának (UVV) elvégzése
  • XL kódú speciális felépítmények vizsgálata

Előnyök:

  • Exkluzív, számos márkára alkalmazható diagnosztika
  • A haszongépjárművek szakértői által nyújtott azonnali telefonos segítség
  • Erőteljes összefogó termékcsalád (szolgáltatási csomag)
  • 24 órás autó-, illetve járműmentő szolgálat
  • Kiváló minőségirányítás

További szolgáltatásaink:

  • A vállalat saját Diesel- és Ad-Blue töltőállomásainak használata
  • Tehergépkocsi autómosó és saját szervizterület a járművek belső tisztításához
  • Dekra előírások szerinti tehergépkocsi tükörbeállító állomás
  • Teher- és személygépkocsi gumiabroncs-szerviz
  • Telematika-megoldások
  • Professzionális járműelőkészítés

Kapcsolat

Alfred Schuon GmbH – Internationale Spedition + Logistik
Bühlwiesenweg 15 | 72221 Haiterbach
Tobias Hiller
Műhelyvezető
Tel. +49 7456 693-101
Fax +49 7456 693-189
E-mail: t.hiller@schuon.com

Nyitvatartási idő

Hétfő – Péntek: 7.30 – 17.00 óra
Szombat: 7.30 – 12.00 óra